FotoMemoria Projekt

A FotoMemoria projekt az Európai Bizottság Egész életen át tartó tanulás programjának keretében, a Budapesti Történeti Múzeum és az Alapítvány a Komplex Kultúrakutatásért koordinációjával indult 2007-ben.

A program célja, hogy felhívja a figyelmet a családi fényképek meghatározó szerepére a család, illetve kisebb-nagyobb közösségek vizuális emlékezetében. A projekben partnerként együttműködő európai szervezetek (az olasz Archivio della Memoria, Alinari, Amité, az angol Compton Verney és a skót East Lothian Museum Service) szakmai tapasztalataikat megosztva segítették egymást saját, a családi fényképek gyűjtését és feldolgozását célzó programjaik megvalósításában. A magyar program egyik meghatározó eleme egy felnőttképzési terv összeállítása volt, amely egyrészt arra az egyszerű kérdésre kívánt praktikus válaszokat adni, hogy mit kezdjünk, mit kezdhetünk az általunk készített vagy megörökölt családi fényképeinkkel, másrészt olyan összetett kérdésekre keresett összetett válaszokat, hogy milyen volt például a Horthy- vagy a Kádár-kor. A képzéshez kapcsolódóan, és egyúttal azon túlmutatóan készül egy nyitott, a ténylegesen működő, közösségeket összefogó Web 02-es lehetőségekhez hasonló többnyelvű adatbázis, amit mindenki saját belátása, tudása szerint tölt fel tartalommal, ami a megosztás révén egyéni tudásokat közvetít, megjeleníti és összeköti a személyes, családi vagy a legkülönfélébb – időben és térben változó – kisközösségek emlékeit. Az adatbázis hosszú távon alkalmas lehet múltbeli kapcsolatok feltérképezésére, sokszempontú emlékek alapján múltbeli események jobb megértésére.
div>

Felnőttoktatási műhely

A Budapesti Történeti Múzeum és az Alapítvány a Komplex Kultúrakutatásért civil szervezet az Európai Bizottság „Egész életen át tartó tanulás” programjának támogatásával, FotoMemoria címmel felnőttoktatási műhelyt indított privát fotógyűjtemények és családtörténeti elbeszélések feltárása és archiválása témakörben.

A FotoMemoria az Európai Bizottság Egész életen át tartó tanulás programjának (Lifelong Learning Programme) keretében, mint Grundtvig Tanulási kapcsolat (Grundtvig Learning Partnerships) pályázat nyert támogatást a 2007 októberétől 2009 júliusáig tartó időtartamra. A privát fotográfia és személyes emlékezet téma köré épülő projekttevékenységeket a Budapesti Történeti Múzeum (Budapest History Museum) koordinálta társult partnerével, az Alapítvány a Komplex Kultúrakutatásért (Foundation for the Complex Cultural Researches) nevű civil szervezettel. A programok megvalósulását nemzetközi együttműködés segítette elő, amelyben a következő olaszországi és angliai székhelyű szervezetek vesznek részt: Alinari, Amitié, Archivio della Memoria, Compton Verney, East Lothian Museums Service.

A nemzetközi partnerség annak reményében jött létre, hogy a projekt minden résztvevője tapasztalatot nyerhet a családi fotográfiák gyűjtésében, rendszerezésében és adatolásában illetve a fotóanyaghoz kapcsolódó személyes történetek feldolgozásában.

A projekttevékenységek első állomása egy felnőttoktatási műhely megszervezése és a hozzá tartozó oktatási anyag fejlesztése volt, amely ráirányítja a figyelmet a családi fényképek forrásértékére, kiemelt szerepére a vizuális emlékezetben, a családtörténeti kutatásokban, egyúttal gyakorlati tanácsokat ad privát fotóalbumok feldolgozásához, adatolásához és szakmai segítséget nyújt a fényképek megőrzésének technikáiról. A 2008 első felében, mindhárom országban megrendezésre kerülő műhelymunka célcsoportjait főként a családi emlékezet és fotó témája iránt érdeklődők jelentették. Olyan amatőr fotógyűjtők, hobbisták, nagyobb családi képmennyiséggel rendelkezők jelentkezését vártuk, akik szerettek volna szélesebb körű tudáshoz jutni, és akiknek az előadások és gyakorlati foglalkozások segítséget nyújthattak a fotók rendszerezésében, feldolgozásában. Továbbá olyan hátrányos helyzetben lévő közösségek képviselőire is számítottunk, ahol a családi fotónak kiemelt szerepe van és hozzájárulhat a lokális identitástudat megőrzéséhez, erősítéséhez.

A projekt részeként készült el ez a honlap is, amely nemcsak a műhelymunka részvevői és az oktatók közötti illetve a partnerek közötti aktív párbeszédet biztosítja, hanem elérhetővé teszi azokat a képadatbázisokat is, ahová a foglalkozások feladatainak részeként a tanulók folyamatosan feltölthetik fotóikat és az adatbázis rendszere szerint adatolhatják. Angliában, Olaszországban és Magyarországon egyaránt megindult egy hasonló szisztémájú családi fotókból álló adatbázis kiépítése. A tervek szerint ezek az adatbázisok a műhelymunka befejeztével nem szűnnek meg, hanem a továbbiakban a tanulók-oktatók munkaterepéből nyilvános, folyamatosan bővülő képadatbázisokká alakulnak át, hogy idővel értékes forrásként szolgálhassanak a kollektív emlékezet és a személyes történelem kutatásához.

Bővebben a Magyarországon megvalósult oktatási műhelyről

Az előadókról

Ángyán Katalin

Kulturális antropológus, főbb kutatási területei a Horthy-korszak társadalomtörténete, magán mitológiák egy családtörténeti kutatás összefüggésében, a polgári öntudat növekedésének vizuális megnyilatkozásai Hévíz város lakosainak körében, állami gondozott gyerekek személyiségfejlődésének vizsgálata, külföldről hazatelepült magyarok antropológiai kutatása. Filmesszéi jelentek meg az MTA PTI tanulmánykötetében és a Kultúra és Közösség hasábjain.

Bán András műkritikus, egyetemi oktató

1951-ben született. Az ELTE matematika és művészettörténet szakán végzett. Műkritikusi tevékenysége mellett 1982 óta foglalkozik családi fotó kutatásával. Számtalan cikke tanulmánya jelent meg a kortárs művészet és a vizuális antropológia témakörében. 1993 óta a Miskolci Egyetem kulturális antropológia szakának oktatója, egyetemi docens. 2008 januárja óta a Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum igazgatója.

Bogdán Melinda

1999-ben végzett a Miskolci Egyetem kulturális és vizuális antropológia szakán és muzeológia szakon. A fotográfia társadalmi használatának történetével foglalkozik. Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum muzeológusa, jelenleg az ELTE BTK Atelier (Magyar-Francia Társadalomtudományi Központ) PhD-hallgatója.

Fabricius Anna

2005-ben végzett az Iparművészeti Egyetem fotó szakán. Főleg megrendezett képeket készít, sorozatai több nemzetközi kiállítótérben szerepeltek. 2005-2008-ig Pécsi József ösztöndíjas.

Kotics József kulturális antropológus

1960. március 8-án született Bonyhádon. Egyetemre Debrecenbe járt. 1979-ben végzett etnográfusként és történelem szakos középiskolai tanárként. Végzés után a Debreceni Egyetem Néprajzi tanszékén dolgozott tanársegédként, adjunktusként, majd docensként 1999-ig. Ekkor a Miskolci Egyetem Kulturális és Vizuális Antropológiai tanszékének tanszékvezetője lett. Azóta is itt dolgozik intézetigazgatóként. Eddig öt könyve jelent meg. Tanulmányai magyarul, angolul, németül és románul jelentek meg különböző kiadványokban, szakfolyóiratokban. Több alkalommal volt hosszabb külföldi ösztöndíjas tanulmányúton német nyelvterületen. Kutatási területe: történeti antropológia, gazdasági antropológia, az empirikus kultúrakutatás módszertanának elmélete, modernizációelméletek, mentalitástörténet, paraszti polgárosodás, történeti életmódtípusok, a nő szerepe a tradicionális és modern társadalmakban, tiszazugi arzénes gyilkosságok, multikulturalitás, etnicitás, asszimiláció kutatás.

Kovács Ida muzeológus, fotótörténész

Az ELTE magyar szakán végzett 1983-ban, majd fotográfia posztgraduális képzésben vett részt (1995). A Petőfi Irodalmi Múzeum képzőművészeti-, relikvia- és fotógyűjteményének főosztályvezetője. Kutatási területei: halotti maszkok készíttetésének művelődéstörténeti háttere, írók és kultuszaik az XIX. században, az írók és a fényképezés kapcsolata. Képeskönyvek illetve fotóikonográfiák szerzője, irodalmi és képzőművészeti kiállítások rendezője. Múzeumi munkája mellett az ELTE Művelődéstörténeti Tanszék PhD-képzésének keretében készíti dolgozatát, amelynek témája : Írólátogatások a XIX. század első felében.

Kovács Péter

Papír-, bőr restaurátor. Diplomáját az Országos Széchényi Könyvtár felsőfokú képzésén szerezte 2003-ban. Elsősorban magánrestaurátorként dolgozik. Az esztergomi Duna múzeum tanácsadója, állományvédelmi felelőse. Rendszeres megbízói között szerepel a Pannonhalmi Főapátság és az Esztergomi Keresztény Múzeum is. Jelenleg a Budapesti Műszaki Egyetem formatervező szakának végzős hallagatója.

Munkácsy Gyula

Muzeológus, fotótörténész. Az 1980-as évek elejétől foglalkozik a fotográfia történetével, technikatörténettel, az 1990-es évek elejétől a történeti fotótechnikák digitalizálásával. Alapítástól – tizenöt esztendőn át – a Magyar Fotográfiai Múzeum munkatársa, jelenleg az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum múzeumi vezetője, a Magyar Fotótörténeti Társaság elnöke.

Petneki Áron

Történész. Egy évtizedig a Miskolci Egyetem Közép-Európa Kultúrája és Irodalma Tanszék vezetője, jelenleg a Varsói Egyetem vendégprofesszora. Egyetemi előadásai elsősorban a képek antropológiájával foglalkoznak. Könyve és számtalan tanulmánya jelent meg a mentalitástörténet témakörében.

R. Nagy József

1966-ban született Miskolcon. Kulturális és vizuális antropológia szakos diplomáját a Miskolci Egyetemen szerezte, néprajzból és kulturális antropológiából doktorált a Debreceni Egyetemen. Jelenleg a Miskolci Egyetem adjunktusa. Kutatási területei: populáris vizualitás, antropológiai- és dokumentumfilmezés, munkáséletmód, munkáskolóniák, Internet, rádió-muzeológia.

Sándor Tibor

Könyvtáros, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteményének a vezetője. Fotó- és várostörténeti témákban publikál, szerkeszt kiadványokat és kiállításokat, több könyv és folyóirat képszerkesztője. Könyvtárszakmai területen elsősorban a képi dokumentumok digitalizálásával és azok adatbázisainak informatikus könyvtárosi feladataival foglalkozik.

FotoMemória program – Privát fotográfia és személyes emlékezet

1944 és 1945 a magyarországi társadalom számára nagyon súlyos cezúra volt. Elsősorban alapszerkezetében, a családokban jelentett törést, folyamatosságok megszakítását. A politikai változások nem tették lehetővé az emlékezés (valódi) kultúráját, ehelyett politikai propaganda síkjára terelt „kollektív emlékezetet” konstruáltak.

Sokan inkább elhallgatták a velük és szeretteikkel történt tragédiákat, sokan féltek az új rend káderpolitikájától, amely most a társadalmi származást tartotta fontosnak (pl. „munkásigazgatók”, egyetemi felvételi rendszer, stb.) Ennek következményeként egyfajta szelektív emlékezet figyelhető meg. 1956 után a Kádár-korszakot is a befelé (a privát szféra felé) fordulás jellemezte, ám ez sem jelentette mindenütt a családi emlékek ápolását. A családi fotókat, albumokat pedig nemcsak a bombázások tizedelték meg, a deportálás, a kitelepítés következtében kellett hátrahagyni, hanem sokan a régi lakásokból az új panelházba sem akarták magukkal vinni a múltat. Sokszor a kukában kötöttek ki az elődök számára oly kedves fotográfiák, akár nagy családi fotóarchívumok is.

A rendszerváltás óta – igaz, egészen más társadalmi folyamatok eredményeként – a lokális memória, a családok, kis közösségek, csoportok, civil szerveződések, kisebbségek és etnikumok, szubkultúrák emlékezete ugyancsak az érdeklődés perifériáján marad. Azok a történetek és emlékek esélyesek a nyilvánosságra, megbeszélésre és megőrzésre, amelyek valamilyen ok miatt érdekessé válnak a média számára. A hagyományos családi-iskolai tudásátadás és a média versengésében általában ez utóbbi a domináns. Miközben a kollektív memória teremt intenzív és mély kapcsolatot az együtt élők közösségében a múlttal, a közös értékekkel. A közös emlékezet révén kerülünk közelebb azon kérdés megválaszolásához, hogy végül is kik vagyunk.

A FotoMemoria felnőttoktatási projekt célja:

  • tudatosítani a családtörténetek, a családi fotók jelentőségét az egyéni és kollektív memóriában,
  • segíteni a résztvevőket saját családtörténetük és családi fotóanyaguk szakszerű archiválásában,
  • az erről való kommunikáció biztosítása személyes találkozók alkalmával és a neten.

Mindezen munka eredménye az egyes lokális történeti kutatások forrásbázisának lényegi kiszélesítése is.

A projektet az teszi különösen indokolttá, hogy a mai Európában felerősödött a lokális tradíciók ápolása. Az összehasonlító munka révén pedig az újonnan csatlakozó térségek, ahol a hagyományápolás politikai nehézségekbe is ütközött, segítséget kaphatnak civil szférájuk megerősödésében.

  • A projekt során elsőként felnőttoktatási módszerekkel sor kerül a fókuszcsoport, a későbbi lokális projektvezetők kiválasztására.
  • Ezután bevezetésre kerülnek azok a valós és virtuális közösségi helyek, ahol lehetőség lesz a családi emlékezet rendszerezett és nyilvános bemutatására.
  • Az oktatási szakaszban az önkéntes fókuszcsoport tagjait felkészítjük élettörténeti interjúk rögzítésére, családi fotóanyag feltárására és adatolása, a képhasználat társadalmi és történeti tapasztalatainak aktualizálására, képekhez kötődő személyes és kollektív emlékek megjelenítésére és szervezésére nyilvános kommunikációs felületen, és ezáltal személyes és helyi értékek érvényre juttatására, a lokális kapcsolatháló feltárására.
  • Az együttműködő partnerek révén a felkészítő-oktató munka és a projekt kibontakozása során mód nyílik oktatók és tapasztalatok cseréjére, összehasonlító kultúraközi vizsgálódás felvázolására.

1. Az oktatásban résztvevők gyakorlati foglalkozások során jártasságot szereznek az interjúkészítés és a fotógyűjtés, -adatolás és -értelmezés technikáiban.

A családtörténet tárgykörének központi fogalmai közé tartozik az emlékezés és az emlékeztetés mint a kutatás egyik lényeges információbázisa. A hallgatók megismerkednek az e területen használatos interjútechnikákkal; az interjúra való felkészülés szabályaival és a felvett elbeszélések elemzésének módszereivel. Konkrét eseteket alapul véve vizsgáljuk a különféle forrástípusok egymásra vonatkozását, szöveg és kép viszonyát, a vizuális tartalmak szóbeli megfogalmazásának lehetőségeit. A gyakorlati foglalkozás célja, hogy segítséget nyújtson a hallgatóknak a műhelymunka során formálódó gyűjteményük feldolgozásában.

A fotók adatolásának elsajátítása a családi fényképek jelentésrétegeinek szisztematikus feltárását nyújthatja. A családi fényképekhez kapcsolódó történetek elemzésével a fotók vizuális tartalmának alaposabb megismerése mellett a privát fényképezés körülményeiről, szokásairól is pontosabb képet kapunk. A fotók formai és tartalmi elemeinek számbavétele, rendszerezése az egyes képek minél részletesebb leírását teszi lehetővé, hogy a fényképek véletlenszerűnek tűnő halmazából gyűjtemény szülessen.

2. A gyakorlati foglalkozások mellett előadássorozat kínálja azon történeti, társadalomismereti, fotótechnikai tudást, amely révén az önkéntes kutatók munkája eredményessé és professzionálissá válhat.

Családszerkezet, rokonsági rendszerek

Az előadás megismerteti a hallgatókat a rokonsági rendszerek alapfogalmaival, futólag áttekinti a különféle kultúrák igen eltérő rokonsági rendszereit és rámutat az egyes rokonsági struktúrák társadalomszervező gyakorlatára és jelentőségére. Az előadó bevezetést nyújt a rokonságkutatás alapadatainak feltárásához, bemutatja azon rutinszerű technikákat, amelyekkel a családi relációk egy kutatás során rögzíthetők és lejegyezhetők. Az előadás fókuszában ezek után a magyarországi rokoni szerveződés hagyománya, az egyes társadalmi csoportok eltérő családfelfogása áll; s nyomon követjük ezek módosulását a közelmúltban és a jelen változó körülményei között.

A fotográfia rövid története

A dagerrotípia szabadalmának bejelentése, 1839 óta olyan mennyiségű fényképfelvétel készült hivatásosok és amatőrök, tudományos szakemberek és mobiltelefont használó fiatalok által, hogy ezek áttekintése, funkciójuk és esztétikumuk végiggondolására senki nem vállalkozik. Ha egy könyv borítóján azt olvassuk „fotótörténet”, biztosak lehetünk benne, hogy a szerző a fellelhető emlékanyag kicsi töredékét áttekintve egy határozott (pl. technikai vagy esztétikai) szempont szerint rendezi anyagát. Miközben a fotográfiákat igen sokféle módon veszik használatba: a fénykép látásmód- és kultúraformáló szerepe alapvető. Jelen előadás is a fotográfiának egyik válfajára, a családi fényképre koncentrál. Bemutatja a portréértelmezés átalakulásait, ahogy a kamera átkerült a műtermi fotóstól az amatőr kezébe, áttekinti a személyes és családi értékek, szimbólumok megjeleníthetőségét, felhívja a figyelmet a változó fotótechnikai eljárások és a képi sajátosságok összefüggéseire.

Családi fotó – egyéni és közösségi képhasználat

A családban készült, vagy a családba került fotókat nemcsak technikájuk, készítésük, hanem használatuk alapján is vizsgálhatjuk. Beszélhetünk egyéni képhasználatról, amikor a fotót magunknak készítjük, vagy örököljük: elsősorban az emlékezés eszközeként használjuk. Ugyanakkor létezik a képajándékozás szokása, amely régebbi, mint maga a fotográfia. A 19. században és a 20. század elején még a kisméretű fotográfiák ékszerben (szétnyitható medálban) való viselése is divatban volt. Ma inkább a levéltárcában hordják sokan szeretteik arcképét.

Van azonban közösségi használata is a fotográfiának. Ez részint korlátozódhat a családi, baráti körre, részint hivatalos jellege is lehet. A szűkebb vagy tágabb ismeretségi körben a látogatások egyik fontos része volt a családi fényképalbumok bemutatása, nézegetése. Később, főként a színes diapozitív film általánossá válásával (az 1950-es évek második felétől a hatvanas és hetvenes években) a diavetítés került előtérbe (pl. a nyaralás emlékei).

A hivatalos képhasználat elsősorban az igazolványképeket jelenti, (személyi igazolvány, útlevél, vasúti közalkalmazotti igazolvány), amikor saját arcvonásaink reprodukciója szolgál bizonyító erővel. Tágabb értelemben azonban ide sorolhatóak a korporatív jellegű képek is (pl. osztályfénykép, érettségi tabló, stb.), amelyeket nem rendeletek írnak elő, hanem társadalmi elvárások nyomán készülnek.

A vizuális információtól a műtárgyig

Kép, fénykép, fotó, fotográfia, dia, negatív, adattári fotó stb. még sorolhatnánk e kifejezéseket, amelyeket hol szinonimaként, hol megkülönböztető jegyként használnak.

Modern világ a miénk, digitalizáljunk! – hangoztatják sokszor – nosza, essünk neki! – ez ma a divat! – ezt preferálják – erre írnak ki pályázatokat! – akkor miért is ne?

Digitális képarchívumok születnek, ügynökségek árulnak képeket, adatbázisok segítenek eligazodnunk képek ezrei, tízezrei között. Adunk, veszünk, esetleg lopunk (pl. az internetről) digitális képeket – mindez gyakran a (szerzői)jogi tisztázatlanság közepette történik.

Ahhoz, hogy mindez ne így legyen, első lépésként önmagunknak kell tisztázni egy-két alapkategóriát és fogalmat. Legfőképpen a viszonyunkat a fotográfiához, hogy valóban „ne bánjunk el a fényképekkel”, hisz egy életü(n)k van csupán!

Fotóikonográfia

A fotóikonográfia egy adott személyről fennmaradt fényképek tartalmi rendszerezése. A fotóikonográfia vizsgálja azokat a szándékokat, amelyek alapján egy fotográfus dolgozik, ahogyan a kamera előtt álló személy egy vágyott, ideális képet szeretne készíttetni magáról, ahogy a kortársak és az utókor valakit látni kíván. A fotóikonográfiai munka során a lehetséges képek összegyűjtésén és adatolásán túl ezen képteremtő szándékok rekonstruálása a cél. Magyarországon hosszabb ideje a Petőfi Irodalmi Múzeumban foglalkoznak a fotóikonográfia kimunkálásával. XX. századi magyar írók, költők képeit a Fotótéka sorozata köteteiben gyűjtik egybe. A kötetetek számára a családi fotótárakból, közgyűjteményekből, a sajtóban megjelent fényképekből válogatnak. A fotográfiákat kronologikusan rendezik, és kiegészítik az életrajz ismert adataival. Ezek az utókor szakembere által létrehozott „családi albumok” módosítják az írókról, költőkről kialakult képeinket. Megvizsgáljuk, hogy a képes élettörténetek miként szabadíthatják meg a személyiséget a kultusz túlzásaitól, és hogyan tehetik árnyaltabbá a kapcsolatot az életút és az irodalmi munkásság között.

Fotóarchiválás

A képet „levettük”, a pillanatot rögzítettük, tárggyá tettük. A fotográfia emléktárgy és néha műtárgy is. Habár az analóg fotózás lassan megszűnik, de tárgyi anyaga itt marad cipős és bonbonos dobozokban, nejlonzacskókban, albumokba ragasztva. Memóriánk kopik, fényképeink pusztulnak. Megfelelő körülmények között a fényképek élettartama több emberöltőnyi is lehetne. Az előadáson példákat láthatunk a leggyakrabban előforduló történeti technikákra és jellemző károsodásaikra. Megismerjük a professzionális fotótárolási (múzeumi) körülményeket és azt a megelőző állagvédelmi gyakorlatot, amit családi fotótárakban is megvalósíthatunk.

Életmódtípusok és tárgyi világok a 20. században

Az előadás a jelenben fellelhető, javarészt csak egy-két évtizedes múltra visszatekintő életmódtípusokat – munkavállalók, vállalkozók, managerek, bankárok, mezőgazdasági vállalkozók, szabad értelmiségiek, a társadalmon kívül állók stb. – veszi sorra, jellemzi, elemzi életmódjukat. Ezek alapszintű ismerete nélkül nem alakítható ki közös alapja vizuális antropológiai kutatásoknak. Az előadás segítséget kíván nyújtani a magánfotográfiákon megnyilvánuló társadalmi csoportjellemzők azonosításhoz, s ezen keresztül a minél pontosabb osztálybasoroláshoz. Az előadás részben szöveges, részben vizuális példák alapján Vizsgálja, hogy milyen külső és belső értékek jellemzik ezen osztályokat, csoportokat, próbál az ideologizált, sztereotip, néhol közhelyes sémák fölé emelkedve árnyaltabb képet kialakítani, s egyben a múlthoz, a mához való kapcsolódási pontokat, magatartási, életmódviteli azonosító jegyeket felfedni.